

"Az egészségügy és a szociális szféra jogi védelme és támogatása –
szakértői tanácsadás, jogvédelem, és edukáció a jogszerű, szakszerű ellátásért,
és a méltósággal, biztonságban végzett hivatásért."
Az Országos Jogvédelmi Központ civil szervezetként egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi ágazatban működő szervezetek, intézmények, és az ágazatban dolgozók részére jogaiknak érvényre juttatásához, kötelezettségeiknek jogszabályok szerinti teljesítéséhez nyújt segítséget.
A jogi segítségnyújtás körében egyedi ügyekben állampolgári szinten is jogvédelmet, képviseletet biztosítunk, elősegítve ezzel az egyéni és közösségi jogok érvényre jutását.
Szervezetünk alapításában közreműködők az egészségügyi közigazgatásban- betegjogi képviselőként- szerzett munkatapasztalattal, és egészségügyi végzettséggel rendelkező szakvizsgázott jogászok, valamint egészségügyi területen sokéves munkatapasztalattal rendelkező egészségügyi szakemberek, igazságügyi mediátorok.
Egyedi ügyekben jogvédelmet, képviseletet biztosítunk, elősegítve ezzel az ágazatban dolgozók jogainak érvényre jutását. Jogvédelmi tevékenységet intézményi, szolgáltatói szinten is biztosítunk, elősegítve ezzel az egyéni és közösségi jogok érvényre jutását.
Információs-tanácsadó szolgáltatásunk keretében az ágazatban dolgozók fordulhatnak egészségügyi végzettségű, jogász kollegáinkhoz szakmai kérdésekkel.
Célunk az ágazatban dolgozók részére jogaiknak érvényre juttatásához, kötelezettségeiknek jogszabályok szerinti teljesítéséhez segítség nyújtása.
Az ágazatban működő szolgáltatók, intézmények vállalati stratégiáinak, céljainak, tevékenységének támogatása a társadalmi felelősségvállalásuk erősítése, és a jogszerű működés biztosítása, és a betegelégedettség javítása céljából.
Jogszabályi követelmények, szabványok és gyakorlat áttekintése, összevetése, javaslatok, ajánlások kidolgozása, jogi megfeleltetés.
„Mindenkinek joga van egyénileg vagy másokkal együttműködésben előmozdítani az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmét és megvalósulását, illetve küzdeni mindezért, mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten”.
ENSZ Emberi jogi jogvédőkről szóló nyilatkozata, 1. cikk
Civil szervezetként célunk az Alaptörvényben foglalt alapjogok, és személyhez fűződő jogok védelme, képviselete, ezen jogok ismeretével kapcsolatos jogtudatosítás.
Célunk az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi ágazatban a szolgáltatásokat, ellátásokat igénybe vevők, és hozzátartozóik részére jogaik érvényre juttatásához, kötelezettségeik jogszabályok szerinti teljesítéséhez segítséget, tájékoztatást nyújtani.

Jogvédelmi tevékenységünk fő célja prevenciós jogvédelem nyújtása az ágazatban dolgozók számára. Intézmények, szervezetek számára ingyenes biztosítjuk szakmai jogi előadások tartását, előre egyeztetett igény szerinti témakörökben.

Amennyiben tudunk Önnek segíteni, várjuk szíves megkeresését!